Tisztelt Szurkolók!
Utolsó bajnoki mérkőzésünket Monorierdőn játszottuk, a begyűjtött bajnoki címünk mellé Tarnóczki Tibor gólkirályi címét is szerettük volna bebiztosítani.
Megfogyatkozott létszámmal ugyan, de nagy lelkesedéssel kezdtük a mérkőzést. Tíz perc elteltével már háromgólos vezetést szereztünk Tarnóczki Tibi kettő, míg Revák "Sziszi" Sanyi egy gólt ért el. Ezt a félidőig Tibi még hárommal megtoldotta, igaz egyet mi is kaptunk. Igazán szép akciókat vezettünk, látszott a fiúkon, felszabadultan futballozhattak, nem mellesleg ez gólokban is megmutatkozott.
A második félidő is hasonlóan alakult, bár ekkor kevesebbszer találtunk a kapuba, Bán Norbi, Lambisi Cristian és Szénási Paja góljaival kialakult a végeredmény. Egy sérülés miatt nekem is jutott fél óra, ez volt az utolsó pályára lépésem, sajnos a térdem nem engedi a további játékot. Ekkor már kicsit kiengedtünk, több pontatlanság csúszott a játékunkban, de a végső célunkat elértük, a bajnoki arany mellé Tarnóczki Tibinek meglett a gólkirályi cím is 43 góllal, ezen a mérkőzésen öttel növelte még az előnyét.
Gratulálok a csapatnak a szép befejezésért, Tibinek a gólkirályi címhez, most hétvégén részt veszünk a bajnokok tornáján, június 18-án, szombaton 13.30-kor éremosztó gálamérkőzéssel búcsúzunk az évtől, amelyre minden kedves szurkolót szeretettel várunk.
Monorierdő - Táborfalva 1-9
Táborfalva: Máté – Szabó (Lambizi), Deák, Szeibert - Halupka, Németh, Bán, Revák (Polyák), Lambisi - Szénási, Tarnóczki
gólok: Tarnóczki (5), Revák, Bán, Lambisi, Szénási